Tűnődöm…
Téli estén az elmém gyűröm,
Holmi papírt, némi galacsint,
Mi néha visszakacsint rám,
Ne tűnődj!
Gondolj vissza rám!
De nem teszem,
Minden erőm összeszedem…
S elégetem,
Az eddigi életem álmait,
Vágyait,
S gondtalan írom újra sorait.
Visszarémlik pár sor, s tett,
Elfeledett rémület,
Mit kaptam, mit adtam,
De lezártam,
Hamvait már elástam,
Mélyre egy feneketlen,
Sötét, kietlen óceán,
Legmélyére!
S úszom az árral,
Írnék szüntelen,
De nincs mit…
Hát az elmém lapjait elteszem,
S máskor újra őket előveszem.