K. B. Zoltán irományai

Közeleg a tavasz, szívemnek most csak ez jelent teljes vigaszt. A természet felébred mélabús álmából, a boldogság beköszönt, ó csak jönne már, csak lenne már itt. Egy perc sem kéne, megérezném jöttének első jeleit. A falevelek csalafinta játéka a széllel. A mézillatú virágok bódító illata megrészegít, kényszerít, minden jóság, s szelíd érzelem, ezt akarják ők, romló világunkat, szebbé boldoggá tenni.  Élvezhetjük a napsütést, a madarak víg csiripelését, a lágy mesteri dallamokat. Visszatérnek hosszú útjukról a költöző kis utazók, hisz nem mulaszthatják el, nem maradhatnak le a természet csodájáról, ők is részei, s ezt átélni élvezet.
Élvezni, magunkba szívni a tavasz friss illatát, átélni az apró örömöket. Teljes az izgalom, már alig bírom kivárni, minden rezdülésemmel várom, de minden nap csak kínzó fájdalom; kinézek; az ablakom árnyékában nem látok mást csak a haldokló Természet gyötrő pillantását.  Legyen már vége, jöjj, csak Te vagy ki enyhítheti e szenvedést.
Álmaiban csak Te jelentesz vigaszt, most gyere újra, mentsd meg, segíts, hisz benned minden reményem.

A fogadalmak minden szempontból erős jellemre és mérhetetlen kitartásra utalnak, mégis oly sokszor dobálózunk velük. Mindenki beleesik ebbe a nagy hibába, sokan fel sem fogják eléggé a dolog súlyát. Egy fogadalom megszegése kudarc, a mi kudarcunk, melyet egy újabb hiba egy újabb ígéret követ.
Én nem szeretnék csalódni, legfőképpen magamban nem, mégis elhatároztam magam. Tudom magamról, hogy sok mindenre vagyok képes. A dolog tudom nagyon elcsépelten hangzik: Javítani szeretnék. A tanulmányaim során soha nem tapasztalt módon ellustultam, ha valamit el szeretnék érni az élet során, mindenképpen teljesítenem kell.

Good Night!:)