K. B. Zoltán irományai

A Föld távoli kis szigetén,
Egy madárka csendesen éldegél.
Egyedül van ő, csak egymaga,
Nincs neki barátja, sem rokona.
Kis szíve sóvárog túl a tengeren,
Arra vár h már otthon legyen.
Egy kósza, féktelen gondolat,
Mire elég egy aprócska pillanat;
A madárka oly messze jár,
S nincs előtte akadály se már.
Repül ő, szárnyal a felhők között,
Érzi szíve már máshová költözött.
Keresi Ő, vadul kutatja, nem pihen,
S félelme már oly rég nincsen,
Hogy kivívja Ő a diadalt,
És eléri, mit szíve oly rég akart.
Egy apró fuvallat, s elszaladt,
S a szilaj hullámok lábai alatt,
Nem hoztak mást csak a reményt,
S még sok bátorító erényt.
Küzd az utolsó lélegzetvételig,
 Csak repül Ő a végtelenségig;
Egyszer eléri élete célját,
És megtalálja álmai otthonát,
Addig is repül, szárnyal szüntelen,
Hogy életében egyszer boldog legyen.