Fordított világba lépek,
Fordított, mégis
Oly csodálatos képek,
Emlékek,
Miket magam mögött hagyok,
A tükröm számomra
Tökéletes oldalán bandukolok
Tovább a sárga útig,
S untig
Elég, hogy éljek én,
Boldogan ott életem végéig.
Vele, a fordított valóddal,
A nekem valóval.
Visszanézek utánad,
S elönt a bánat,
De velem vagy újra,
Velem egy hosszú útra.
Az alteregód egy csoda,
S elvisz oda,
Hová, Te álmodban sem
Gondoltad volna.
Szívemben mégis érzem a hiányt,
Egy apró részem visszaránt
A valóságba,
Hozzád újra!
Ragadd meg a kezem,
Húzz vissza, Szívem!
S ne ringass álomba,
A romlott, tökéletes világba!
Olyan sokszor gondoltam arra, hogy milyen ereje lehet egy tükörnek. Lehet egy párhuzamos élet forrása, amiben szintén mi magunk vagyunk a „szereplők”.
Mivel nekem ez az élet túlságosan elnyűtt, hiábavalónak tűnt, hát miért ne lehetne a másik szebb, vagy akár élhetőbb?
Megtalálni a párt újra, aki itt már elhagyott, maga a tökéletesség, mégis rá kell ébredni, hogy ez a valóság és itt kell kitaposni az utunkat és itt kell megtalálni azt az embert, aki elhozza a boldogságot…
Ha olvasod (B.)… Kérlek, próbáld megérteni a sorokat, mert hatalmas érzések vannak bennük!
