Hát elment…
Édes Életként mézet csepegtetsz,
S ha akarsz, elvehetsz
Bármit, akárkit,
Ki nekünk annyira számít!
Hát elment…
Kit szerettünk,
Kinek életeket köszönhetünk!
A bánat hasítja lelkem,
Az emlékek elevenen
Szinte maróan égnek bennem!
Savként marja szívem,
Kitartóan hajtja lelkem
A Sors, Te égi szellem!
Tovább kell menni,
Az Életünket élni,
Mert Ő már nem teheti…
Elment…
Aranyló glóriád ne feledd!
Vigyázz rám a felhők felett!
Szerettél, s viszont én is Téged,
Neveltél, s ezt köszönöm Neked!
Bármit mondok, már nem válaszolsz,
Hangtalan a szívemben honolsz
Tovább, bár belül hallom,
Érzem, dalolom,
A választ, a megoldást!
Kár már minden megmozdulás,
Hát elment…
Elment, mert kellett,
Mert ezt rendelte az Élet!
Hát elment...
2011.09.15. 21:36
Címkék: vers
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://z0lee.blog.hu/api/trackback/id/tr83230502
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.