K. B. Zoltán irományai

Vágyom Rád!
Érzem szíved dallamát,
A benned élő emberek zaját!
Budapest!
Egy tökéletes est,
Benned fogan,
De hogyan?!
Hisz most voltam,
Láttalak,
Bágyadtan, gyötrődve,
Betegen ápoltalak,
Vagy Te engem?
Eleven,
S virgonc lettem,
Te segítettél ebben.
Benned álmodok,
Barangolok,
S a megtépázott csillagok mutatják,
Igen vársz,
Te megvársz engem,
S együtt Te és én,
Mi leszünk Európa,
S a szertelen csapongás közepén,
A két lélek.
S ha éjjelente pislákoló szemeidbe nézek,
Révedek,
Látom a képeket,
Miket mutatsz,
Mikkel csalogatsz.
Mohón elcsurgatsz pár cseppet,
Édes álombeli vegyszert,
De belül szebb vagy.
Sokkal, mint Te azt mutatod,
Te kutatod a lelkem,
Te rájöttél, mi is kell nekem.
Te kellesz!
Te ősi paradox,
Minden esetre már most,
Higgy nekem!
Hiányozni fogsz!