Unalom űz az álmaim mélyére,
Boldog vagyok egy percre,
Egy csodás életre talán, de vége.
Minta a szél elfújta volna a gondolatom,
Elhagyta volna agyam a pillanatnyi elmebajom.
Színes angyali képek,
Eltévedt jövőbeli emlékek,
Rám csak bajt hoztatok!
Dobog a szívem, együtt dobban
A világgal, együtt érez
Az emberek millióinak nagy bajával.
Nem hiszek többé, elég a mese,
Minden elmét formáló gondolatból pattanó eszme!
Ne ígérj, nem bízok már,
A két szemem legyen az ítélő-pár.
Változik az élet, s én falevél vagyok,
Zöldellek, sárgulok, majd végül lehullok.
Ismerem az élet fájdalmát,
Így megadom Neked a boldogság kulcsát.
Ha kell, küzdj, harcolj érte!
Elég már a sok szó,
A hazugság, ha kell, adj valamit,
Ne kergess egy álmot,
A valóságban tegyél érte!
Becsukom a könyvet, a mese tárházát,
Bezárok egy világot, meghasad a szívem,
S így elvesztettem minden reményem!