A Föld távoli kis szigetén,
Egy madárka csendesen éldegél.
Egyedül van ő, csak egymaga,
Nincs neki barátja, sem rokona.
Kis szíve sóvárog túl a tengeren,
Arra vár h már otthon legyen.
Egy kósza, féktelen gondolat,
Mire elég egy aprócska pillanat;
A madárka oly messze jár,
S nincs előtte akadály se már.
Repül ő, szárnyal a felhők között,
Érzi szíve már máshová költözött.
Keresi Ő, vadul kutatja, nem pihen,
S félelme már oly rég nincsen,
Hogy kivívja Ő a diadalt,
És eléri, mit szíve oly rég akart.
Egy apró fuvallat, s elszaladt,
S a szilaj hullámok lábai alatt,
Nem hoztak mást csak a reményt,
S még sok bátorító erényt.
Küzd az utolsó lélegzetvételig,
Csak repül Ő a végtelenségig;
Egyszer eléri élete célját,
És megtalálja álmai otthonát,
Addig is repül, szárnyal szüntelen,
Hogy életében egyszer boldog legyen.
A madárka
2010.04.11. 15:25
Címkék: vers madárka
Szólj hozzá!
Mit hoz a jövő?
2010.01.23. 10:04
Játszik, könnyedén játszik velem ez a Világ,
Mint élettelen rongybabát úgy rángat engem,
Én tűröm, s nem teszek ellene semmit sem.
Mit tehetnék, tudom ez így nem boldogság.
Álmaimban mindig a magam ura vagyok,
Letéptem régen már a drótokat,
Mik úgy bezártak, mint egy árva madarat.
Most repülök már,s egy könnycseppet sem hagyok.
Hogyan tudnám úgy elérni álmaim,
Mikor még mindig rongybaba vagyok,
És csak álmaimban szabadulhatok?!
Így tudom, lehetetlen elérni vágyaim.
Tudom, egyszer még elérkezik az idő,
Minden erőm összeszedve, kiszabadulok.
S végre bátran, mint egy madár, szárnyalhatok.
De vajon tudhatom, mit hoz a jövő?