Nagyszerű út volt eddig, a tenger csak hullámzott szeliden, s csak nyugodtan kísérte utunk. Mintha a szél is velünk lett volna , gyorsan sőt nem várt sebességgel közeledtünk a végcél, az ismeretlen Világ felé. Minden egyes nappal nőtt az izgalom; észrevehető volt, ott járt-kelt köztünk, mintha csak egy egyszerű matróz lenne a fedélzeten.
Boldogan tértem vissza aludni egyet, s egyből elmerűltem álmaimban. A kíváncsiság és a kaland hívott erre az útra. Én lehetek, sokadmagammal együtt, az első, aki átlépi az ismeretlen határát. Még soha nem voltam ilyen izgatott. Álmaimban már csak pár lépés van hátra, mindjárt, már nem kell sok...
De felriadtam, álmaim szerte foszlottak pillanatok alatt. Felkeltem hát, hisz rettentő ordítások hallatszottak odafentről. A hajó irányíthatatlanúl imbolyog, szinte még a kijáratot sem találom. Felérve megdőbbentő kép fogadott. Azt hittem, még mindig álmodok; az égen a sötétség volt az Úr, a szél viharos sebbességgel tépte a vitorlákat, és a tenger háborgott. Minden ember az életét menti, bár erre nincs sok esély, senki sem menekülhet. Most a barátok is egymás ellen vannak, mindenki csak magára, a saját életére gondol. Soha nem volt még ilyen káosz, ilyen örület ezen a hajón és nem éreztem magam ilyen nyomorultúl, nem a halál közelsége, hanem a mérhetetlen bánat öntötte el testem s lelkem. Lejátszódott belső szemem előtt minden egyes perc, ami csekély életemben lezajlott, nem sajnálok semmit, tudom el jött az idő, egy percet sem reménykedem , már elvesztettem őt is…
Nagy fejfájással ébredek, mindenem fáj, a világ összes gondja rám nehezedik. Nem látok semmit, csak egy erős világos fényt. Nem tudom, hol vagyok. Elfog a kétségbeesés pillanatok alatt, ugyanakkor örülök is,hisz mindent csak álmodtam, teljesen elönt a nyugalom, miután ráeszmélek. Kezdek tisztán látni;
Káprázik a szemem?! Azt hiszem belecsöppentem egy valóságos mesevilágba. Minden gyönyőrű, itt minden oly tökéletes.
Csak most eszmélek rá;ez itt maga az új Világ!
Boldogan tértem vissza aludni egyet, s egyből elmerűltem álmaimban. A kíváncsiság és a kaland hívott erre az útra. Én lehetek, sokadmagammal együtt, az első, aki átlépi az ismeretlen határát. Még soha nem voltam ilyen izgatott. Álmaimban már csak pár lépés van hátra, mindjárt, már nem kell sok...
De felriadtam, álmaim szerte foszlottak pillanatok alatt. Felkeltem hát, hisz rettentő ordítások hallatszottak odafentről. A hajó irányíthatatlanúl imbolyog, szinte még a kijáratot sem találom. Felérve megdőbbentő kép fogadott. Azt hittem, még mindig álmodok; az égen a sötétség volt az Úr, a szél viharos sebbességgel tépte a vitorlákat, és a tenger háborgott. Minden ember az életét menti, bár erre nincs sok esély, senki sem menekülhet. Most a barátok is egymás ellen vannak, mindenki csak magára, a saját életére gondol. Soha nem volt még ilyen káosz, ilyen örület ezen a hajón és nem éreztem magam ilyen nyomorultúl, nem a halál közelsége, hanem a mérhetetlen bánat öntötte el testem s lelkem. Lejátszódott belső szemem előtt minden egyes perc, ami csekély életemben lezajlott, nem sajnálok semmit, tudom el jött az idő, egy percet sem reménykedem , már elvesztettem őt is…
Nagy fejfájással ébredek, mindenem fáj, a világ összes gondja rám nehezedik. Nem látok semmit, csak egy erős világos fényt. Nem tudom, hol vagyok. Elfog a kétségbeesés pillanatok alatt, ugyanakkor örülök is,hisz mindent csak álmodtam, teljesen elönt a nyugalom, miután ráeszmélek. Kezdek tisztán látni;
Káprázik a szemem?! Azt hiszem belecsöppentem egy valóságos mesevilágba. Minden gyönyőrű, itt minden oly tökéletes.
Csak most eszmélek rá;ez itt maga az új Világ!
