…Ösztönösem, s vakon követem, sodródok a megérzéseimmel. Eljutattak az otthonig, mi nekem csak az élet üres színtere. Magasztosan és büszkén ácsorog, tekintélyt parancsol magának, még a teljes sötétségben is.
Gyorsan átviharzok a kihalt házon és bemegyek a szobámba. Egyből rabul ejtett az álom. Már otthon vagyok, itt mindenem megvan, ami csak kell.
Napfénnyel bevilágított szoba ébresztget, az utolsó sugarak. Ennek ellenére kialvatlanul ébredek. A tegnapi séta olyan távoli, már homályosan él az emlékezetemben tovább. Mára semmi tervem, nem tudom, mit kezdjek magammal, s hogy mit csinálhatnék. Megint a szokásos egyedüllét.
Kimegyek a parkba, talán összehoz majd a sor valakivel, hisz ki tudja. Teljes önbizalommal indulok útnak; mintha tegnap óta egy hónap telt volna el. Mindent hó borít. Újra egy szavakba önthetetlen látvány, mely teljesen rabul ejt. Nem szeretnék áradozni, s üres fecsegésnek tűnő leírással szolgálni, ez teljesen felesleges. Csak a látvány tudja visszaadni az érzést, mi magával ragad, s túlrepít a valóság oly határos végletein túl.
A park teljesen elfelejtve már, ismét elragadt egy rossz szokás; nem vagyok ura testemnek. Csak elhatározás csupán, s vége, de gyenge vagyok és fejet hajtok. Mintha érzésiem már rég felülkerekedtek volna, már rég egy másik életet él, s én csak egy közvetítő vagyok a két világ között.
Valamilyen szerencse folytán eljutottam a parkba, mely kihalt, egy kóbor lélek sem tisztelt meg jelenlétével. Mit is vártam, nem csüggedek el, megszokott jelenség, bár magányomban sem vagyok önmagam, a teljesen önállóság, melyet nem lelelem. Bárhogy keresem, kutatom, könnyedén játszik, s elbújik előlem, pedig semmi tartani valója nincs. Sóvárgok utána, mely az egész életemre rányomja bélyegét.
Hihetetlen, egy újabb természetbe menekülős, elmerengős nap. Kezdem unni, kezdek beleőrülni, de mit tehetnék, nem parancsolhatok dacos érzelmeim gigászi hullámainak, kevés vagyok.
De holnap új nap, s minden megváltozik, a nagy változás, mely örömmel, s izgalommal tölt el. Teljes nyugtalanság honol, mely nem hagy nyugodni, minden percben zavar, sürget és egy szakadék peremére sodor. Az adrenalin isteni érzése, soha el nem mondható, csak tapasztalható. A holnap vár, dacosan küzdök az idővel, most mégis mély álom uralja testem.
