Elhagyott, kietlen szobába léptem,
A falakon ismeretlen képeken
Ismeretlen emberek néztek reám.
Félhomály és derengő fénysugár
Járta át a szobát, s most félek,
Nem lelem, kit e négy fal közt keresek.
Szétnézek, kutatom Őt, de nem lelem,
Mindent megteszek, bár tudom elvesztettem.
Szívem darabokra hull a padlón,
Csak nézek utánuk oly mohón.
Üres lélek, nincs szívdobbanás már,
Ez minden mi csak reám vár.
Az ismeretlen arcok most barátok,
A sötétben én vigaszt találok.
Leroskadok, ülök némán, s élvezem
A percet, az utolsó örömöt, mit életem
Megadott nekem, újra élem végtelen,
Bár titkon ott legbelül remélem;
Eljön még és újra megélem.
