K. B. Zoltán irományai

Volt egy múltbéli talány,
Ki nem én volnék,
S nélküle most nem lennék.
Volt egy arc,
Egy test,
Egy igazi!
Egy valóban más,
Mint én volnék,
Ki nélkül,
Most tényleg nem lennék.
Volt egy igazi gondolat,
Kit elvetett egy sokkal
Vadabb és igazabb akarat.
Voltam én és Ő,
Egy valódi teremtmény,
Egy igaz való,
Valóban a teremtőnek való!
S lettem én,
A tűz és víz,
Ki nem lett jó,
Nem lett igazi íz
Sokaknak,
A legtöbb igaz gondolatnak.
De én lettem,
S több ez,
Mit valaha is tehettem.
Küzdöttem a valóért,
Az igazság szerint
Nekem valóért.
Álmodtam, éltem,
De még sincs miért élnem,
Ha volna,
Én lettem volna,
A gondolat,
A valós, igaz akarat.
A tűz és nem a víz,
Mely elmos mindent,
Elmos minden kincset.
Ez lettem én;
A tűz és víz,
Mely felülmúl mindent,
A szürke középszerűséget!