Eldobom én a testem,
Nem kell az már,
Érzem nincs miért élnem,
Eljött a nagy homály.
Mely, mint az élet,
Oly kiszámíthatatlan,
Oly megfoghatatlan kis semmiség,
Mely nekem elég.
Hisz elvesztem én,
Nincs nekem hely e világon.
Elszökött belőlem a lét,
Sosem érzett kín, s fájdalom;
Ezt érzem én a választás küszöbén.
Szeretlek én, tán úgy, mint senki más,
Senki más ezelőtt, de nehéz.
Ezt bevallom ezért is sajnálom,
Hisz, nem mondom, hogy Szeretlek,
Nem érzem már a lángot,
Mely egykor úgy égett.
Szeretlek!- most mondom Neked,
Ne kételkedj, csak engedj,
Engedj utat és adj időt,
S talán ez ad nekem elég erőt
Szeretlek!
2010.04.29. 16:17
Címkék: vers
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://z0lee.blog.hu/api/trackback/id/tr691962236
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.