Félek én Tőled;
Egyszer elhagysz majd engem,
Egyszer elfeledsz, elengedsz,
S nem lesz más csak a puszta,
Az örök félelem a rossztól,
A végeláthatatlan szenvedéstől.
Most jól vagyok, csak remélek;
Elég lesz az idő, s eljutok majd oda,
Hová sóvárgok, csak vágyakozok,
Már talán születésem óta.
Hol a kék eget nem választja el semmi sem
A termékeny föld ölelésétől,
Nincs akadály, minden együtt van egységben,
Együtt van teljes békességben.
Nem Tőled félek, ne érts félre,
Csak attól, mi rám vár ha nem leszel,
Ha eltűnik minden, mi kell nekem;
Az életet adó örömök
A békességet biztosító erős cölöpök,
Melyek erősen kitartóan,
Sőt megdönthetetlenül segítik,
Biztosítják utam, vigyáznak rám,
Ha elveszek, mert eltűnök én Veled,
S nem lelem többé a helyemet.
