K. B. Zoltán irományai

Honnan tudod, hogy örökké tart,
Hogy nem ér véget hamar?
Titkon, a szívem mélyén félek,
Csak elfedi a sok közös emlék,
Pillanat, a csodás mesebeli kép,
Miben részünk volt együtt.
Egy pillanat sok, melyet nélküled töltök,
Csak merengek, csak kereslek,
Minden pillanat a múlté,
Minden tett elenyészett csupán,
De a jövő a miénk.
Oly rég láttalak, már a napját sem tudom,
Oly rég hallottalak, már a percét sem tudom,
Oly rég csókoltalak, már a pillanatát sem tudom,
Ez is csak a múlté, de emlékezni öröm,
Mi életben tart, segít, gyógyítja sebzett szívem
Ha nem vagy itt velem.
Látom már a csodás közös életet,
Ott lapul a képzeletem mesebeli szigetén,
Már csak rajtunk áll, elő jön-e, csaljuk hát,
Játsszunk vele, mert a miénk lesz, jól tudom;
Itt az idő, tegyünk meg mindent érte,
És meg lesz a szívünk áhított mesebeli jövő-képe.