Te jámboran közeledsz,
S én befogadlak némán,
Nem ismerve fel Téged, csak úgy beengedlek.
Már késő feleszmélni,
Késő Téged, a Magányt felismerni.
Miért tűrjelek?
Miért szenvedjek szüntelen csak Veled?
Felkiáltok, ordibálok,
Feszengve, mégis magamból teljesen kikelve
Üvöltök egy üdv után,
Mely talán sosem jön,
Mely talán a képzeletem szülötte csupán.
De tűnj el, menekülj, mert megismersz,
Tőlem messzire, örökre, távozz!
Mert elragadsz, s a félelem fáj,
Ez vagy Te; a kiábrándító
A gyakori vendég; a Magány.
Magány
2010.10.17. 19:59
Címkék: vers
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://z0lee.blog.hu/api/trackback/id/tr272379243
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.