Elvágyódok innen messzire,
Hová nem juthat el senki se’.
Túl a messzeség véges határán,
Túl az értelem őrjítő zavarán.
Ott a kísérőm csakis a halál,
Mi egyszer úgyis megtalál,
De jönne már el értem,
Oly sokszor ezt érzem.
Kéz a kézben utazunk,
S boldogok vagyunk.
Hiába nincs senki sem,
Kit e világon szerettem.
Előttünk a víznek árja,
Az élet végső határa,
S átúszom én, van erőm,
De itt már nincs kísérőm.
Egyedül vagyok, csak egymagam,
Elszállt a bánatom, a fájdalmam.
Minden tiszta és egyszerű,
Tökéletes és kitűnő.
Repülök a végtelen felé,
Egy fényesebb jövő elé,
Mi rám vár a halál után,
Mi engem úgy kíván.
