K. B. Zoltán irományai

Az éj ismét magához húz,
Ringatózok egyedül, álmodozok.
Körülöttem az élet írja sorait,
De engem kihagy, felejt egy kicsit.
Hallom eldúdolja a maga dalát.
Most csend, – Már Ő uralkodik. -
Füleim tompán élvezik, így könnyebb,
De ennek is vége, mint minden másnak,
Minden jónak mit eddig szerettem
Két kezemből eltűnt egyszer csak
Nem leltem, már egyiket sem.
Ezért félek, rettegek most is,
Hisz Ő kell  nekem,
Nélküle már nem teljes az életem.
De állj! Ne folytasd az írást,
Az enyémet ne, vess véget rögtön,
Ha nem lesz Ő többé,
És a szívem meghasad belé!
Harcolok akár a Sorssal,
Küzdök bármely földöntúli hatalommal!
De vége a csöndnek, szeme ismét rajtam,
Figyel rám most már egy kicsit,
És folytatja az írást megint.