Merengek, szobám falán játszadozó fények.
Nem fogom fel őket, csak némán átadom magam;
Meséljetek! Feledem a Világot, s Vele Téged is,
Üres a szív, néma temető a színtere,
Könnyed, mint egy pihe, mely bejárja az Alvilágot.
Miért kérem?!
Hisz szeretem!
Életemmel harcolnék Érte, mégis felednék,
Pihennék, nem tudom, van-e értelme.
Változnom kell, hisz a hiba bennem lehet,
Áldoznom kell, hisz a szerelem nem hódíthat,
Nem kap elég teret.
Legyek olyan, kit nem érdekel semmi sem,
Ki mindenre bólint, s nem érdekli a szerelem?
Csak a vágyak, az érzések rabja legyek?
Szívem legyen rideg, egy jégdarab?
Érzem fájó idők várnak…
Téli szellő simogat…