Tükör darabok szanaszét,
Ki-ki keresi a magáét.
Úsznak, párra lelnek
S újra egyedüli percek jönnek.
Csillognak a végtelen felszínen,
A játéknak párja nincsen.
Telihold az éjszakában,
Mennyi kicsiny másra lel,
Mégis egyedül uralkodik,
A fordított napfénnyel.
Társa vágyik, ég benne a tűz,
Mégis mindenkit maga mellől elűz.
A csillagok, a társai,
A gyilkos cinkosai.
Tolvajok az égen,
Ellopták minden kincsem.
A titkot szegték,
Egymásnak a mesét elregélték.
Azóta hitetlen keresem a helyem,
Itt már az égen sincs biztonságban a történetem.
A telihold lassan fogy, csak nevetek,
Elveszik, szégyenére elrejtőzik.
Fél, mert fejét szegik,
Mert a síró emberek elkergetik.
Egyedüli fénylő éjszaka vagy Magad,
Egyedüli titokörzőnek tartod Magad.
Mégis csak egy gömb vagy az égen,
Egy egyszerű fény a messzeségben.
Telihold
2011.05.13. 20:04
Címkék: vers
Szólj hozzá!
Pusztító szerelem
2011.05.13. 18:44
Fáj, hasít minden érzelem,
Lehúz a mélybe,
Lehúz egy gödör csótányokkal teli fenekére.
A szerelem, mi lüktet,
Ha bánatos a szív,
De segít feledni az ész,
S egy véres kés,
Mely a szívbe mar,
S kettévágja hamar.
Túl a világunk határán,
Valahol a szerelem még él,
A szívünk halála után.
Kettős vággyal kérdezem:
Megöljem, pusztítsam álmaim várát,
Vagy éljek tovább,
Lássam, miként szegik szárnyát,
A szerelemnek,
Miként lesz vége egy végtelennek tűnő,
Mesebeli történetnek?
De állj, talpra állok,
S küzdök én túl, a végtelen,
Küldök én Veled,
S Érted,
Vad, pusztító szerelem!