Tükör darabok szanaszét,
Ki-ki keresi a magáét.
Úsznak, párra lelnek
S újra egyedüli percek jönnek.
Csillognak a végtelen felszínen,
A játéknak párja nincsen.
Telihold az éjszakában,
Mennyi kicsiny másra lel,
Mégis egyedül uralkodik,
A fordított napfénnyel.
Társa vágyik, ég benne a tűz,
Mégis mindenkit maga mellől elűz.
A csillagok, a társai,
A gyilkos cinkosai.
Tolvajok az égen,
Ellopták minden kincsem.
A titkot szegték,
Egymásnak a mesét elregélték.
Azóta hitetlen keresem a helyem,
Itt már az égen sincs biztonságban a történetem.
A telihold lassan fogy, csak nevetek,
Elveszik, szégyenére elrejtőzik.
Fél, mert fejét szegik,
Mert a síró emberek elkergetik.
Egyedüli fénylő éjszaka vagy Magad,
Egyedüli titokörzőnek tartod Magad.
Mégis csak egy gömb vagy az égen,
Egy egyszerű fény a messzeségben.
Telihold
2011.05.13. 20:04
Címkék: vers
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://z0lee.blog.hu/api/trackback/id/tr202901677
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.