K. B. Zoltán irományai

Rémület az arcokon,
Gyászos tekintet,
Lám, a városba
Cirkusz érkezett!
Sápadt bohóc vidít
Egy bömbölő gyereket,
A táncos szilárdan járja
A reszkető kötelet…
Széthull a színpad,
Elszakad az ég,
Keletről – Nyugatra
Szivárványt fest,
Az alkonyodó messzeség…
Kell a piros,
A bujaság forrása,
A narancs,
Rest emberek butasága.
Sárga. Irigy embernek,
Nincs barátja.
S jő, a zöld,a kevélység,
Önbecsülésének hiánya e betegség.
Kéklő sávban torkosság látszik,
Ételhalom között elmélázik.
Indigó paca az égen,
Harag a messzeségben.
S jő az ibolya, a fösvénység,
Óh jajj… ez a pénztelenség!
Egy képen minden szín, s érzelem,
A világ egy fekete-fehér kép lett hirtelen.
Színes tintákból varázsolt,
Tökéletes maszlag,
E mutatványban egyszerre hatnak.
Szürkülő álom,
Fakó mozdulatlanság…
Kis butaság,
S a színek egyszerre hatnak Rád!


Mostanában nehezen alszom el, kattognak a fogaskerekek az agyamban és nem tudom megállítani őket, szinte önálló életet élnek. 
Jött egy sor, és a többi követte az előzőket. Majd a szivárvány 7 színéről eszembe jutott a 7 "fő bűn"...
Érdekes állapot, érdekes, mint az életem ezen szakasza...
A színek, a bűnök egy pillanat alatt hatalmukba kerítenek, lám ez így is van!

Jó éjszakát!
Üdv: Zolee

Hát elment…
Édes Életként mézet csepegtetsz,
S ha akarsz, elvehetsz
Bármit, akárkit,
Ki nekünk annyira számít!
Hát elment…
Kit szerettünk,
Kinek életeket köszönhetünk!
A bánat hasítja lelkem,
Az emlékek elevenen
Szinte maróan égnek bennem!
Savként marja szívem,
Kitartóan hajtja lelkem
A Sors, Te égi szellem!
Tovább kell menni,
Az Életünket élni,
Mert Ő már nem teheti…
Elment…
Aranyló glóriád ne feledd!
Vigyázz rám a felhők felett!
Szerettél, s viszont én is Téged,
Neveltél, s ezt köszönöm Neked!
Bármit mondok, már nem válaszolsz,
Hangtalan a szívemben honolsz
Tovább, bár belül hallom,
Érzem, dalolom,
A választ, a megoldást!
Kár már minden megmozdulás,
Hát elment…
Elment, mert kellett,
Mert ezt rendelte az Élet!

Pótolható tömeg,
Semmi más,
Egy érzelmi rengeteg,
Ez vagyok,
Ez nem vitás.
Jobb, szebb, a tökéletes,
Hát ne nevettess!
Oly kusza a természet,
Oly végtelen a képzelet,
Ha elmerülök,
Tökéletesnek tűnök.
Hát láss Te is annak,
Ne holmi megunt darabnak!
Csigaházadból jöjj elő,
Te szívtörő,
Kinek móka az élet,
S kék lett újra,
Az égre dobált
Festékréteg!
Nekem vörös,
Lángol most,
Vagy fekete,
Ha elhagy az elme.
Néha bíbor vagy pink,
Hát ez cink,
Mert cseréltél,
Holmi pótolható ruhadarabbá tettél!
Hát várok;
Az álmaimban,
A vágyaimban látok
Mindet,
Hogy majd
Újra Neked, egy régi megunt darab kell!
Hát ne felejts el!

Azt hiszem a vers egyértelmű. Pótolható darabnak érzem magam, hisz túlléptek rajtam, annak ellenére, hogy az egész életemet képes voltam, sőt még most is képes volnék odaadni valakinek, akinek már nem kell. 
Az elmémet elborítja az a bizonyos köd, ami már nem rózsaszín, hanem a hangulatomnak megfelelően változó képet mutat. 
Egy apró reménysugár még él bennem a közös jövőnkre vonatkozóan, de nem bírok várni, nekem arra kell idő, hogy jobban legyek, legalább annyira, hogy meglássam az élet olyan szépségeit, amik szebbé tehetik a mindennapokat.

Mára ennyi! Többet nem kívánok szólni!
Jó olvasást a továbbiakban!

Zolee
 

Fordított világba lépek,
Fordított, mégis
Oly csodálatos képek,
Emlékek,
Miket magam mögött hagyok,
A tükröm számomra
Tökéletes oldalán bandukolok
Tovább a sárga útig,
S untig
Elég, hogy éljek én,
Boldogan ott életem végéig.
Vele, a fordított valóddal,
A nekem valóval.
Visszanézek utánad,
S elönt a bánat,
De velem vagy újra,
Velem egy hosszú útra.
Az alteregód egy csoda,
S elvisz oda,
Hová, Te álmodban sem
Gondoltad volna.
Szívemben mégis érzem a hiányt,
Egy apró részem visszaránt
A valóságba,
Hozzád újra!
Ragadd meg a kezem,
Húzz vissza, Szívem!
S ne ringass álomba,
A romlott, tökéletes világba!

 

Olyan sokszor gondoltam arra, hogy milyen ereje lehet egy tükörnek. Lehet egy párhuzamos élet forrása, amiben szintén mi magunk vagyunk a „szereplők”. 

Mivel nekem ez az élet túlságosan elnyűtt, hiábavalónak tűnt, hát miért ne lehetne a másik szebb, vagy akár élhetőbb?
Megtalálni a párt újra, aki itt már elhagyott, maga a tökéletesség, mégis rá kell ébredni, hogy ez a valóság és itt kell kitaposni az utunkat és itt kell megtalálni azt az embert, aki elhozza a boldogságot…

Ha olvasod (B.)… Kérlek, próbáld megérteni a sorokat, mert hatalmas érzések vannak bennük!

Változik az élet körülöttem, hát én is változom vele. Nem maradhatok meg mindig egy folyamat kellős közepén, sodródok hát az árral.
Megváltoztatom a blog struktúráját. Nemcsak versek lesznek, hanem apró gondolatfoszlányok, melyek akár magyarázzák vagy kiegészítik majd egy-egy vers, gondolattartalom mondanivalóját.
Sokan dicsértek az irományaim miatt, de volt, aki teljesen más képet festett le rólam a versek alapján, úgy, hogy tisztában van a tulajdonságaimmal, tisztában van azzal, ki is vagyok én. Ezt nem szeretném, hogy rossz kép alakuljon ki rólam, egy hamis álca mögé bújtassanak az emberek akár ismeretlenül is.
Ennek vége. Egy új korszak kezdődik!