Egyedül vagyok én, egymagam,
Csak a szerelem az mi kíséri utam.
Ez, mi előre hajt, amiért küzdök,
És én az árnyak elől nem menekülök.
Bejárják az éjszakát és magukkal hozzák,
Magukkal viszik és tovább adják;
A szomorúságot, mely mint az üresség
Megmagyarázhatatlan képtelenség.
Jönnek ők felém, de nem félek,
Csak Őrá gondolok és kérek.
Kérek elég erőt és szerelmet,
S kevesebb bánatot és gyötrelmet.
Az árnyak eltűntek, nincsenek már,
De az éjszaka Nélküle még így is kopár.
Bejárom a várost keresem a fényt,
S Hozzá az utolsó apró kis reményt.
Előttem egy alagút, s mint az élet,
Oly hosszú, de akár veszélyt is jelenthet.
De a fényt a végén biztosan megleled!Súgja valaki a sötét éjszakán,
S én átlépek az alagút határán.
