A túlon-túl,
Sőt, a valóság határán dúl,
A harc a szívemben érted,
Csak sajnos Te ezt nem érted.
Kell nekem az érintés,
Minden apró semmit-tevés.
A nesz, hajlani órán,
Az ágyban mocorogván.
Hull a könnyem, mert tévedtem,
Mert talán tévedtél. Nem!
Ez kettős cselekmény,
Árnyalati képződmény,
Az utállak, kicsiny válaszfal,
Körülvesz, ha nagy a baj.
Ebből lesz a szeretlek,
Félek, rettegek, hogy elveszítelek.
Kell minden apró jel,
Kell, hogy valamit felelj.
Ne játszunk, holmi gyarló játékot,
Ne játszunk zsákbamacskás álmot!
Te vagy az érzéki belsőm,
A szerelmet megtestesítő külsőm!
Adj, hogy kapj valamit,
Talán adok egy fikarcnyit,
Egy érzést,
Mi túlszárnyal minden elképzelést!
