Most vagyok valaki,
Valaki, aki rég nem voltam,
Akkor holtan,
Róttam,
S halkan,
Hódoltam, kinek tudtam.
Élek, vagyok, életet hagyok,
 S szürke árnyékot,
Egy tündéri világot…
Képeket látok,
De váltok, a jelenre,
Elmebeteg egy elme,
Nevet,
S szeret,
Mikor gyűlöl,
Amikor bömböl,
Vagy embert öl.
Persze képletben,
Egy patinás vaskeretben.
Most álmodom,
Mint Te egykoron,
Hegyeket,
Fénylő kelyheket…
De nem…
Boldog perceket nem…
Már szinte elfeledtem.
Az árnyék követ,
S elkövet egy néma gyilkosságot
Ellenem…