K. B. Zoltán irományai

Kell a neved,
Az érintésed!
Nélküle eltűnik a vezeték
S a kereszt.
Elveszik az értelem,
Elveszett egy szerelem.
Dúdold újra teljesen,
K. B Zoltán a nevem!
Édesem, ki elhagytál,
S minden nap álmodoztál,
Most is álmodsz,
Kéklő hegyeket,
Aranyló kelyheket,
S talán eszedbe jutok én,
Kinek egy B voltál a nevén.
Eszedbe jut az érzelem,
A rezdülés,
Kis szédülés a Holddal,
A fénylő csillagokkal,
Miket most látok,
A mélységgel álmodozok.
Én, kinek nevéből hiányzik,
Egy betű…
Egy teljes értelmet nyerő
Apró fonéma,
A lelkembe írva…
Egy teljes egész életet alkotva.
Kell, hogy felelj,
Hogy engedj,
Hogy láss újra…
Láss legalább egy pillanatra!
Nevem K. B. Zoltán…
Egy mihaszna álombeli talány.
Nem több, jelenleg,
Egy irreális egyveleg,
Mi forr lombikokban,
S nem a Te agyadban!