Egy szenvedélybeteg elme,
Ki nevetve,
Mint betege
Egy kórnak,
Merengve gondolok Rád,
Hűvös éjszakákon át.
Felforgattál,
Holmi őszi szél,
Mikor elmentél,
S eszedbe jutottam,
S jutok minduntalan.
Drog vagy,
Egy szenvedély,
Mely bennem él,
Lappang,
S csak remél
A testem,
Remél a lelkem,
Hogy kielégül,
Kóros szenvedélye leépül.
Hogyan mondjam, hogy szeress,
Hogy Te is újra nevess?
Kell!
Kellesz!
Mert minden nap elvesz
Egy emléket tőlem,
S nem marad semmi belőlem!
Kell, hogy apadjon,
S minden szavam,
Gondolatom igaznak hasson!
Kell egy csók,
Egy apró bók,
Mit már kaptam,
De nem elég…
Több kell már,
Mint pár kósza, elfeledett emlék!
Ugyan mit is remélnék?
Már több vagy,
Egy eleven emlékkép!
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
