Betondzsungel, városi forgatag, közösségi közlekedés, természet. Egy kiragadott pont csupán a város. Egy szelete a múltnak, mit képünkre formáltunk, mit természetellenesen magunknak nyilvánítottunk. A természet keresi az utat, a fény felé vágyik, majd kitör minden lehetséges módon. Eláraszt bennünket a levegő, elharapódzik minden aprócska fűszál egy gondozatlan területen. A felszínre tör minden gyökér, minden ami a földből keres utat, utat a betonrengeteg között. Kell, hogy lásd ezeket a kis örömöket, ezeket a számunkra abnormális naturális foltokat a világban, a városban, egy-egy ponton, ahol odébb állsz, ahol elhaladsz. Kicsiny próbálkozása ez a valóságnak, melynek magad is részese vagy. Tarts lépést, vedd fel a ritmus, még akkor is ha túlontúl mozgalmas, vagy éppen a maga nemében lassú e tánc. Lépj vissza párat, haladj előre azon az úton, mi túl mutat rajtad. Többek vagyunk fizikális valónknál, materiális mivoltunknál. Képesek vagyunk olyat, alkotni, mi nem mindennapos, mi meglepő és tartós. Ne maradjunk meg a Maslow-piramis alján, legyen utunk az önmegvalósítás, a teljes individuum felé. Aprócska fűszálak vagyunk mi mind egy nagy mesterséges világ kellős közepén.
