K. B. Zoltán irományai

A magányt keresve,
A csillagokon merengve,
Egy sötét éjszakán, az ablakom párkányán,
Nézem a fények játékát,
A bogarak az élőlények hangját
Hallgatom és ámulok
S csodálkozom az életen,
Mi oly képtelen.
Elképzelni sem tudom,
Mi lenne velem,
Ha nem lenne meg nekem,
Hol volnék, mit csinálnék,
Mi volnék, ha nem lenne életem?
Zűrzavar, kavargó gondolatok,
Elképesztő talányok születnek,
De itt vagyok, élek, dobog a szívem,
Van egy tiszta lelkem,
Minden pillanatban szétárad az erő,
Mi előre hajtó lendületet ad.
Csak a gondok nem szűnnek,
De ezért is élek.
Keresem a választ ezen az éjszakán,
Minden csendes és kietlen,
Csak egy apró bogár játszik nekem,
Sajnos nem értem, de akarom,
A választ dúdolja, jól tudom.
Az égen a csillagok néznek,
Nem is tudom, mit remélek,
Így farkasszemet nézek, hátha nyerek,
S magukhoz örökre elrepítenek.
Ez az éjszaka rejtélyes mivolta,
Ebben rejlik a csoda,
Az élet kulcsa, mit keresek,
Itt volt előttem, de eddig nem leltem.
Jövök még sötét,
Jövök még és játszok a széllel,
És beszélgetek újra az életemmel.