K. B. Zoltán irományai

Pótolható tömeg,
Semmi más,
Egy érzelmi rengeteg,
Ez vagyok,
Ez nem vitás.
Jobb, szebb, a tökéletes,
Hát ne nevettess!
Oly kusza a természet,
Oly végtelen a képzelet,
Ha elmerülök,
Tökéletesnek tűnök.
Hát láss Te is annak,
Ne holmi megunt darabnak!
Csigaházadból jöjj elő,
Te szívtörő,
Kinek móka az élet,
S kék lett újra,
Az égre dobált
Festékréteg!
Nekem vörös,
Lángol most,
Vagy fekete,
Ha elhagy az elme.
Néha bíbor vagy pink,
Hát ez cink,
Mert cseréltél,
Holmi pótolható ruhadarabbá tettél!
Hát várok;
Az álmaimban,
A vágyaimban látok
Mindet,
Hogy majd
Újra Neked, egy régi megunt darab kell!
Hát ne felejts el!

Azt hiszem a vers egyértelmű. Pótolható darabnak érzem magam, hisz túlléptek rajtam, annak ellenére, hogy az egész életemet képes voltam, sőt még most is képes volnék odaadni valakinek, akinek már nem kell. 
Az elmémet elborítja az a bizonyos köd, ami már nem rózsaszín, hanem a hangulatomnak megfelelően változó képet mutat. 
Egy apró reménysugár még él bennem a közös jövőnkre vonatkozóan, de nem bírok várni, nekem arra kell idő, hogy jobban legyek, legalább annyira, hogy meglássam az élet olyan szépségeit, amik szebbé tehetik a mindennapokat.

Mára ennyi! Többet nem kívánok szólni!
Jó olvasást a továbbiakban!

Zolee
 

Fordított világba lépek,
Fordított, mégis
Oly csodálatos képek,
Emlékek,
Miket magam mögött hagyok,
A tükröm számomra
Tökéletes oldalán bandukolok
Tovább a sárga útig,
S untig
Elég, hogy éljek én,
Boldogan ott életem végéig.
Vele, a fordított valóddal,
A nekem valóval.
Visszanézek utánad,
S elönt a bánat,
De velem vagy újra,
Velem egy hosszú útra.
Az alteregód egy csoda,
S elvisz oda,
Hová, Te álmodban sem
Gondoltad volna.
Szívemben mégis érzem a hiányt,
Egy apró részem visszaránt
A valóságba,
Hozzád újra!
Ragadd meg a kezem,
Húzz vissza, Szívem!
S ne ringass álomba,
A romlott, tökéletes világba!

 

Olyan sokszor gondoltam arra, hogy milyen ereje lehet egy tükörnek. Lehet egy párhuzamos élet forrása, amiben szintén mi magunk vagyunk a „szereplők”. 

Mivel nekem ez az élet túlságosan elnyűtt, hiábavalónak tűnt, hát miért ne lehetne a másik szebb, vagy akár élhetőbb?
Megtalálni a párt újra, aki itt már elhagyott, maga a tökéletesség, mégis rá kell ébredni, hogy ez a valóság és itt kell kitaposni az utunkat és itt kell megtalálni azt az embert, aki elhozza a boldogságot…

Ha olvasod (B.)… Kérlek, próbáld megérteni a sorokat, mert hatalmas érzések vannak bennük!

Változik az élet körülöttem, hát én is változom vele. Nem maradhatok meg mindig egy folyamat kellős közepén, sodródok hát az árral.
Megváltoztatom a blog struktúráját. Nemcsak versek lesznek, hanem apró gondolatfoszlányok, melyek akár magyarázzák vagy kiegészítik majd egy-egy vers, gondolattartalom mondanivalóját.
Sokan dicsértek az irományaim miatt, de volt, aki teljesen más képet festett le rólam a versek alapján, úgy, hogy tisztában van a tulajdonságaimmal, tisztában van azzal, ki is vagyok én. Ezt nem szeretném, hogy rossz kép alakuljon ki rólam, egy hamis álca mögé bújtassanak az emberek akár ismeretlenül is.
Ennek vége. Egy új korszak kezdődik!