K. B. Zoltán irományai

A Föld távoli kis szigetén,
Egy madárka csendesen éldegél.
Egyedül van ő, csak egymaga,
Nincs neki barátja, sem rokona.
Kis szíve sóvárog túl a tengeren,
Arra vár h már otthon legyen.
Egy kósza, féktelen gondolat,
Mire elég egy aprócska pillanat;
A madárka oly messze jár,
S nincs előtte akadály se már.
Repül ő, szárnyal a felhők között,
Érzi szíve már máshová költözött.
Keresi Ő, vadul kutatja, nem pihen,
S félelme már oly rég nincsen,
Hogy kivívja Ő a diadalt,
És eléri, mit szíve oly rég akart.
Egy apró fuvallat, s elszaladt,
S a szilaj hullámok lábai alatt,
Nem hoztak mást csak a reményt,
S még sok bátorító erényt.
Küzd az utolsó lélegzetvételig,
 Csak repül Ő a végtelenségig;
Egyszer eléri élete célját,
És megtalálja álmai otthonát,
Addig is repül, szárnyal szüntelen,
Hogy életében egyszer boldog legyen.

 

Nézem az órát,
Peregnek a percek,
S elmúlnak gyorsan
Az angyali tettek.

Oly lassan jár-kel,
Ha az unalom űz,
S ha örömem lelem,
Szélsebesen elhúz.

A mutatók szólnak,
Jön az álom már,
Elmerülök gyorsan,
A sötét éjszakán.

Elfelejtem teljesen,
Nem törődök Vele,
Amíg körülvesz;
Az álom tengere.

S ha újra felkelek,
Vár engem untalan,
S máris eltelt újra
Két röpke pillanat.

Ő az, ki korán kel,
S legkésőbb fekszik,
Mégsem fárad el;
Tán nem is fog soha?!

Akarjuk, vagy sem,
Létezik még ő,
A hatalmas, sebes,
Megállíthatatlan Idő.

 

Életem kis könyvét lapozom,
Nézek én előre és hátra
Javítanék, ezt így akarom,
A tollamat most cserben hagyom;
Nincs kezemben annyi hatalom,
Mi segítené tettem, így feladom.

Néha csak sodródok s kallódok,
Az irányítás más kezében,
De óh tudnám kiében; kiáltok,
Válaszra sem méltat; ordibálok,
A fájdalmas kín hevében,
De választ még most sem kapok.

Nem találom a saját utamat,
Mit kijelöltek nekem oly réges rég.
Néha elég egy kósza pillanat,
És elfelejtem a legfőbb célomat,
Mi hajt,s mondja: Nem elég!
Így hozhatom a legjobbamat.

Bátorságom és erőm összeszedem,
Megpróbálom s újra irányítok ,
Irányítom elvesztett Életem.
Beleírok mindent, mi kell nekem,
És nem kiáltok s ordibálok,
Többet már így soha sem.

Minden teljesen rendben van;
A végtelen folyó ismét csörgedez,
Bár szívem még most nyugtalan,
Hisz ez teljesen igazságtalan.
A tett még csak lelkemben ébredez,
És ezért leszek oly boldogtalan.

Eljön majd a teljes szabadság,
Kivívja ő a rég várva-várt diadalt,
Mely e Földön teljes ritkaság,
És így élhetetlen e kis Világ,
S dúdol majd egy tökéletes dalt,
Mit szívunk csak magának akart.

 

Sajnálom, hogy olyan régen publikáltam valamit, de megígérem, hogy többször fogok írni a jövőben. Remélem értékelitek majd.:)