K. B. Zoltán irományai

Tudom félsz, csak reszketsz,
Hisz átléped a felnőttek kapuját,
S elhagyod életed gyermekkorát,
Miben minden oly egyszerű  könnyed;
Nem kellett más tenned, csak szeretned.
A szüleid védtek, óvtak a rossztól,
A szörnyű csalódástól.
De most szenved a szíved, hisz mégis kaptál,
Részese voltál, megtalált Téged is,de felejts,
Zárd le, tanulj meg újra bízni és szeretni!
Én itt vagyok, tudod, segítek,
Kitartok melletted, mert szeretlek.
A legjobb barát, kit kívánhat az ember,
Nekem Te vagy, lelki társra leltem,
Te tudod minden apró tettem,
Gondolatomat ismered egy nézésből,
Egy kicsiny lélegzetvételből.
Eltelt 18 év, egy kicsiny szelet az életedből,
Mi tele volt boldog perccel és évezredeknek tűnő
Bánatokkal, bár nem volt könnyű,
De most itt az idő, Te sem menekülhetsz.
Hidd el minden a legnagyobb rendben lesz.
Nyisd hát a kaput, lép át rajta
És váltsd valóra az álmod, ahogy a szíved akarja!

Az élet egy végeláthatatlan játék,
S Te döntöd el, mire vágyik a szív,
Mely irányít, s elkábít, de dönts,
Hisz lehet az víg, komikus vagy dráma,
Döntsd el mire vágyik szíved világa.

Az élet egy végeláthatatlan csoda,
Mely mindenhol ott jár-kel,
Csak hinni kell, s bízni a jóban,
Így megtalálod a csodát, a szépet
Talán minden szörnyű gondban.

Az élet egy végeláthatatlan harc,
Mi eltántorít, vagy beskatulyáz,
De ne hagyd magad, állj fel bátran,
Van aki segít, ne keseredj el,
Van ki fogja kezed, s soha nem engedi el.

Az élet egy végeláthatatlan merengés,
Hisz töprengünk a nyitján, mi is ez,
Miért élünk s mit tegyünk, csak kérdezünk,
Ahelyett, hogy élvezzük a szépségét;
Az életünk édes gyümölcsét.

Éld hát az életed, hisz végeláthatatlan
Érzések birtokában lehetsz, ha szeretsz,
De véges, így tedd meg bármi is az,
Mitől szebb lehet, csak cselekedj,
Bárhogy is irányítja kis szíved!