Ülök, s csendesen nézem a Holdat,
A csillagokat, az égen.
Millió történet birtokában vannak,
S mindet magukban tartva élik életüket,
Évszázadokon át, most én is mesélek,
Elregélem szívem panaszát,
S várok, hátha válaszol egy-egy fénylő csoda,
Csak egy apró mihaszna szóra vágyom,
De nem kapok választ, a néma szó-temető tengere,
Most is csak hallgat, válaszra sem méltat.
Hűen tartja ígéretét, s én csak mesélek,
Szívem könnyű lesz egy pillanatra,
Elszáll a gond, fel magasba, de megtalál újra,
S elkezdem a mesémet újra, s rám figyel,
Az éjszaka, minden fénylő pontja.
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
