K. B. Zoltán irományai

Káli Zoltán vagyok. Egy álmodozó író, kinek fontos, hogy az érzéseit "papírra" vesse. Te csak a rosszról tudsz írni! - Csengenek a szavak a fülemben. A boldog percek idilli hangulata nekem unalmas és akkor inkább élvezem a pihentető és csodás boldogság minden percét. A szomorúságban, a dühben, a csalódásban annyi érzés van, annyi vad sor kerekedhet ki belőlük, hogy muszáj leírni. Sajnálom, ha a verseim nagy többsége lehangoló, de ez az írói stílusom... :) Jó olvasást! :)

Címkék

Friss topikok

  • Z0lEE: Köszönöm szépen!:) (2012.04.13. 20:58) Fogadás
  • Z0lEE: Köszönöm! :-) (2012.01.15. 00:18) Pánik
  • Z0lEE: Köszönöm!:) (2011.12.14. 18:44) Gyilkosság
  • Z0lEE: @kéznyomok: Köszönöm szépen, igyekszem:) Mindenképpen! :) Szia! Zolee (2011.11.19. 20:13) Tűnődöm...
  • Z0lEE: @Gigi14: Egy írónak soha sincs korán vagy későn. Ne haragudj, de szeretném cáfolni a plágiummal ka... (2011.08.17. 11:01) A sípszó utáni üzenet

Naptár

január 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Egyszerűen boldog

Z0lEE 2010.12.07. 21:23

 

Egyszerűen boldog, miért nem vagyok?
Csak egy percre, most míg nincs velem,
Ezt, kérlek, könyörgök, add meg nekem.
Küzdök, epedek minden nap, szenvedek,
A súlyok, a terhek alatt.
Élem életem, szürke napokat elkergetem,
Színezem őket, elfogyott a szín,
Maradt csak egy, a fekete.
Hogy színezzek hát vele?
Nekem kell a vörös, a szerelem,
Ezzel teljesítem be az életem.
Kell még a sárga, a zöld, a kék,
És mindenfajta keverék.
Vagy eljössz újra, s átölelsz,
Meg lesz a boldogság, megkapom,
Nem csak egyetlen percre,
Hanem, talán örökre.

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Puncsfagyi

Z0lEE 2010.12.03. 18:55

 

Tél…
Hideg, morcos, búbánatos Tél.
Mi lenne, ha egyszerűen eltűnnél?
Csúszós járdák fellélegeznének,
Olvadna a jég, nem lennél más,
Csak egy borongós emlék.
Nyáron eszembe jutnál,
Miközben mohón enném a hideget,
A puncsfagyit, s felidézném emlékedet.
Színe lenne a kandalló melegének
Őrjítő pillantása. A mazsolák,
Az öröm, a szépséged lenne.
Minden, amit szeretek,
Minden, amit kicsit is élvezek.
Inkább ennélek, vadul ízlelnélek,
S előásnék egy-egy kalandot
A kanállal, a puncsos varázzsal.

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Fehér felhők

Z0lEE 2010.11.28. 11:04

 

Feladom álmain,
Az élet sodorja tovább tetteim.
Éltem, kértem, reméltem, szerettem.
Szerelem szülte terveim, mostanra elvesztek,
Eltűntek, gondolataim rendezetlenek lettek.
Kusza, kibogozhatatlan halom,
Melybe belehalok, melybe belefulladok.
Eltűnt egy csillag az égről, kialudt a láng,
Nagy a távolság, a lét, a bizonytalanság.
Elhagy az erőm, nekem nem kell más,
Hisz, Őt szeretem, miért nem hiszi el senki sem?
Boldog voltam, megtaláltam a csodát,
De kicsúszott a kezemből. Feladom?
Mit tegyek, kevés vagyok, hogy egyedül küzdjek.
Kicsiny vagyok egymagam, halovány,
Gyönge halandó, egy senki a teljességben.
Vedd el életem, Te, ki, úgy szerettél eddig,
Ki életemet adtad, oly rég, most vedd el,
Nem érdemelek semmit sem, elvesztem.
Csak Ő legyen boldog, megérdemli,
Legyen Ő teljes az életében,
Én vigyázok Rá majd Veled,
A fehér felhők felett.

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Megfagyott égbolt

Z0lEE 2010.11.27. 23:09

Megfagyott az égbolt, most hullnak darabjai;
Fehér lett minden, tiszta és oly makulátlan,
Nem létezik bűn s csalás a világon.
Ropog a hó a talp alatt, s elfed egy pillanat alatt,
Tisztulok én is, javulok, változok,
Most is csak Rád gondolok.
A pelyheket nézem, elvakít a fény, a csoda.
Karácsonyi égők az ablakokban, parázs a kandallókban.
Én egyedül, csak a hópelyhek vesznek körül,
Félek, hisz nem vagy velem,
Úgy hiányzol, szüntelen kereslek,
Csak egy pillanatra Veled legyek.
Esik a hó, járja a táncot, s élvezem.
Hideg az idő, ez kell Nekik, én didergek,
De el nem mozdulok, egy tapodtat sem!
Megrezzenek, egy meleg ölelés,
Egy apró érintés tudom, Ő az, megtalált.
Mi ketten, egymás karjaiban,
S körülöttünk táncol az ég,
Táncot jár a fagyos messzeség.

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Csak Te

Z0lEE 2010.11.27. 18:23

Elvesztem, Te megfogtad a kezem,
Éreztem s érzem a mai napig;
Igen az a szerelem.
De jöttek a gondok, szörnyű árnyak ezek,
Szívek csatája a miénk, de győzünk,
Tudom, mit kell tennem.
Küzdök Érted, mert megéri a cél.
Kiállok Érted, mert Te jelented az életemet,
Támogatlak, bármerre sodródsz,
Mert Szeretlek!
Segíts nekem, adj támaszt,
Mert Nélküled elbukom, a sír lesz az otthonom,
Csendes kietlen sírhalom.
Egyetlen vágyam a gyönyörű nézésed,
Mellyel zavarba ejtesz,
Mellyel bármit elérhetsz.
Hozzunk helyre mindent!
Leszek gyerek, egy izgága kiskölyök,
Elfelejtem a terhet, lemondok róluk.
Érted megteszem, hisz tudod;
Te jelented az életem,
S ezt soha el nem felejtem!

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Porszem

Z0lEE 2010.11.07. 17:52

 

Kicsiny vagyok, egy porszem,
A senkik között.
Elrepülök innen, segíts nekem;
Repíts tova ősz szél, hagy legyek
Boldog újra, gyere velem,
Szerelem, mely most kínoz,
Legyél ott mellettem.
Elszállok, mint a füst,
Egy cigaretta kátrányos füstje volnék?
Melyről leszokni oly nehéz?
Nem, egy porszem vagyok, ki különb,
Ki más, mint a többi, más, mint a nagy senki.
Szívem zakatol, mint egy vonat,
Mely átvág egy hegy mély gyomrán,
Úgy érzem, megáll, legalább többé nem fáj.
Akarlak, mint soha, akarlak akár egy pillanatra.
Repülök, Neked nem vagyok más csak egy por,
Egy kis szem, melytől a hideg kiráz,
S elfújsz messze, egy távoli helyre.

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Budapest

Z0lEE 2010.11.06. 17:51

 

Sikítozó fények, azt hiszem, félek,
Az utcán egyedül.
Senki nem fogja kezem,
Sietek, megállít egy villamos,
Autók eveznek az úton, nem bírom.
Idegen emberek, Budapest,
Én valóban szeretlek?
Idegen vagy Te is nekem,
Nem ezt várom, nem ezt akarom,
A fények tompák, a járdák
Kurtán, képtelen folytatódnak,
Labirintus ez a szívemhez.
Egy ölelés kell, ringatás, tedd meg!
Fények, villamosok, autók, néma emberek
Hozzátok tartozom, mégis elbújok.
Boldog lehetek Veled újra, mint rég,
Mint gyermekkoromban?
Újra fények sikolya,
Autók megállíthatatlan csikorgása…

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Tél

Z0lEE 2010.10.25. 20:53

Merengek, szobám falán játszadozó fények.
Nem fogom fel
őket, csak némán átadom magam;
Meséljetek! Feledem a Világot, s Vele Téged is,
Üres a szív, néma temet
ő a színtere,
Könnyed, mint egy pihe, mely bejárja az Alvilágot.
Miért kérem?!
Hisz szeretem!
Életemmel harcolnék Érte, mégis felednék,
Pihennék, nem tudom, van-e értelme.
Változnom kell, hisz a hiba bennem lehet,
Áldoznom kell, hisz a szerelem nem hódíthat,
Nem kap elég teret.
Legyek olyan, kit nem érdekel semmi sem,
Ki mindenre bólint, s nem érdekli a szerelem?
Csak a vágyak, az érzések rabja legyek?
Szívem legyen rideg, egy jégdarab?
Érzem fájó id
ők várnak…
Téli szell
ő simogat…

Címkék: vers

Szólj hozzá! · 1 trackback

Tragédia...

Z0lEE 2010.10.20. 17:21

 

Isten megteremtette a Világot,
Adott hozzá bölcsőt, magát az Édent,
Hol férfi és nő együtt, boldogságban élhetett.
De munkálkodott a gonosz is,
Elszórta magját s burjánzott a szerelem közt,
Betette lábát a Földre, csábításba ejtette
Őseink, s a két szerelmes szív megbukott
S a Paradicsom ajtaja előttük bezáródott.
Ádám segítséget kért Lucifertől
A tudást akarta Ő, a nyugovást,
Elég lesz e az erő, minden kis megpróbáltatás.
Álom lett az otthonuk, repültek a vágyuk felé,
Meglátták Ők tetteik jövőjét, a gyümölcsöt,
Melynek fáját Ők ülteték.
Egyiptom, mi oly dicső szemünkben,
Ők ott a pusztulást látták, s tapasztalták,
A királyi, már oly isteni hatalom erejét,
Mely szenvedés a népnek, mely balsors az emberiségnek.
Új Paradicsom, a jogé, a demokráciáé
Lett képzeletük színhelye, hol mindenki
Ádámot ünnepelhette,
De ármány elkobzá a dicsőt,
S elfordult a néptől, a saját cél mi már fontos,
A saját öröm, a szabadság helyett.
Róma a kéjek otthona várta Őket,
Hol már valóban a saját örömök kaptak szerepet.
Gladiátorcsata, vad viszonyok, mámor,
S esztelen románc, mely összeköti a holtat s élőt,
Egy csók a bűn, egy csók a kárhozat,
S az új eszme, a lovagi, Ádámban megfogant.
Konstantinápoly, harc, lovagi erények,
Keresztesek, kik a hitet fegyverrel védték meg.
De elfáradt a szív, hisz a szerelem rabul ejti,
S nem lehetett teljes. Az eretnekek
Búcsúdala törte meg a kínos csendet.
Prága, óh Kepler szédítő tudománya.
Mit ér a tudás, ha haszna nincsen,
Mit ér a birtoka, ha tiltott, s hitele sincsen.
Adám keze gúzsba kötve, csak egy álom segítette meg.
Egyenlőség, testvériség, szabadság!
Ádám a mártír Párizsban.
Tapasztalta, átélte a harcot,
De feleszmélt újra Prágában.
A tanítás várhat, új eszme állt már készen;
A fejlődés. Londonba mentek.
A szem olykor csalfa, érzékelte Ádám
Az utcán, a panasz szavát hallván,
Életét szentelve a tudományok oltárán.
A végső, a falanszter irányítása alatt;
A tudományok szigete, de börtönbe téved
Ki itt él, nem a család, a szerelem
Mi az élet maga, hanem a tudomány
Az élet zsarnoki fogaskereke.
A halál az Űrbe vezetett,
Eljött a végpont, nincs lélegzett,
A szellem szava, mit sem ért,
Semmis volt a hallgatónak,
A dac, ez lett a jutalma.
Korai a kárörvendő kacagás,
Ádám él, s a Földre kíván.
Hó és jég, kietlen táj fogadta,
Ádám Isten e vidéken egy eszkimó szemében,
Az álomnak vége, hisz megriadt egy öleléstől,
Megriadt a sors kegyetlenségétől.
A végzet kerülhetetlen, de Isten
Az egyetlen, Lucifert cáfolja ebben.
Az ember sorsának saját kovácsa,
A küzdelem s a bizalom a kulcsa,
Mely a titok nyitja,
S innen kezdődik az emberiség krónikája.

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Magány

Z0lEE 2010.10.17. 19:59

 

 

Te jámboran közeledsz,
S én befogadlak némán,
Nem ismerve fel Téged, csak úgy beengedlek.
Már késő feleszmélni,
Késő Téged, a Magányt felismerni.
Miért tűrjelek?
Miért szenvedjek szüntelen csak Veled?
Felkiáltok, ordibálok,
Feszengve, mégis magamból teljesen kikelve
Üvöltök egy üdv után,
Mely talán sosem jön,
Mely talán a képzeletem szülötte csupán.
De tűnj el, menekülj, mert megismersz,
Tőlem messzire, örökre, távozz!
Mert elragadsz, s a félelem fáj,
Ez vagy Te; a kiábrándító
A gyakori vendég; a Magány.

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása