K. B. Zoltán irományai

Honnan tudod, hogy örökké tart,
Hogy nem ér véget hamar?
Titkon, a szívem mélyén félek,
Csak elfedi a sok közös emlék,
Pillanat, a csodás mesebeli kép,
Miben részünk volt együtt.
Egy pillanat sok, melyet nélküled töltök,
Csak merengek, csak kereslek,
Minden pillanat a múlté,
Minden tett elenyészett csupán,
De a jövő a miénk.
Oly rég láttalak, már a napját sem tudom,
Oly rég hallottalak, már a percét sem tudom,
Oly rég csókoltalak, már a pillanatát sem tudom,
Ez is csak a múlté, de emlékezni öröm,
Mi életben tart, segít, gyógyítja sebzett szívem
Ha nem vagy itt velem.
Látom már a csodás közös életet,
Ott lapul a képzeletem mesebeli szigetén,
Már csak rajtunk áll, elő jön-e, csaljuk hát,
Játsszunk vele, mert a miénk lesz, jól tudom;
Itt az idő, tegyünk meg mindent érte,
És meg lesz a szívünk áhított mesebeli jövő-képe.

Rád találtam, kire eddig annyit vártam,
Mégis fáj, szenved a szívem,
Mert nem vagy itt most velem.
Mit ér a szerelem, ha csak szüntelen vágyódás
Mely minden pillanatban csak megsebez?
Mit ér szerelem, ha kétségek közt ébredek,
Egy édes álom után?
Van egy pár, az egyetlen, kiért élsz,
Feladod élted, hogy boldog legyen,
S közben szárnyal a szív, mámorít a mosoly,
A nevetés, a csók minden egyes ölelés.
Igen ez a végtelen, az örök szerelem.
Néha kételkedem, mert fáj,
Hisz megváltozik minden, s a változás nagy súllyal jár.
De most hallom hangod, és megtenném;
Életem összekötném örökre csak Veled,
Mindig Melletted ébrednék,
S néznénk Együtt a naplementét, élveznénk a táncot,
Minden utolsó kis lángot megosztanék Veled,
Mert csak Téged szeretlek!

 

Van nekem egy nagy titkom,
Hogy az én jó barátom
Csodálatos,  óriási varázsló.

Képes varázsolni,
le tudja a Napot a Földre
Hozni.

Nem is tudja, mi lenne,
Ha nem lenne,
Emberek tömegének a szíve
Üres lenne.

Mert nem lenne a barát,
Ki varázsolni tud,
Sosem érezném ezt a
Biztonságot.

A Napot közéd varázsolja
Írásaival,
Mosolyt csal az arcodra
Gondolataival.

Remélem, sosem felejti,
Hogy Küldetése van!
S én büszkén mondhatom:
Nekem varázsló barátom
Van!

 

Köszönöm Szépen Vivijean!:)(K)

Kettős kis világ - ez járt nekem;
A való élet és a szerelem. -
Mit titkolok, mit csak elrejtek,
Úgy ahogy egy hasztalan tárgyat
A fiókba elteszek.
Szívem meghasad, mert hazudok,
Meddig bírja? –Nem tudom, csak várok,
Egy tökéletes pillanat mámorára,
Mi csak elkábítja szívem és tönkreteszi lelkem.
Ez igazi, jól tudom, maga a valóság,
Nem csak képzelgés, ez túl szép,
Ezért is oly nehéz.
Ne játssz velem, mert meghalok,
Szívem apró darabokra hull,
Akkor vége, nincs többé, nem lesz nekem
Mire eddig vártam;
Te és a titkolt szerelem.